Népművészetünk

HÍMZÉS

Buzsákon három hímzésfajta ismert, a vézás, a boszorkányos, és a rátétes, más nevén „bécsis” hímzés.

A mai napig ceruzával rajzolják, így az előnyomott már biztosan nem eredeti. Két egyforma darab csak külön megrendelésre készül, egyébként valamennyi különbözik a másiktól. A hímzésekből állandó kiállítás látható a Faluházban, valamit a Népművészeti Tájháznál.
A Faluházban szintenként található leírásokat Pap Gábor művészettörténész készítette.

Az eredeti vézás hímzés vászonra készül, piros-fekete illetve piros-kék fonallal (esetenként öt színnel: piros, kék, fekete, zöld, sárga) töltik ki az előzőleg grafitceruzával megrajzolt motívumokat.

A községben több úgynevezett „rajzolóasszony” van, akik a hímző asszonyok részére megrendelésre előrajzolják a motívumokat.

A vézás hímzés leggyakoribb motívumai a rózsa, a katykaringó, a hajó, a csibeláb, a lánc és a legyező. Összképét tekintve szimmetrikus, ismétlődő motívumok figyelhetők meg.

Mivel ezek a kézimunkák elsősorban eladásra készülnek, egyre inkább figyelembe veszik a készítők a vevők igényeit, ezért gyakran találkozunk fehér illetve színes napszövetre fehér vagy az eredetitől eltérő színes fonallal varrt hímzésekkel is.

A boszorkányos hímzés eredete a régi úri hímzésre vezethető vissza.

A kézimunkát előrajzolt minta szerint a rajzolás vonalán láncöltésekkel körbevarrják, utána töltik ki magát a mintát „boszorkányos” öltéssel.

Valamikor fehér vászonra varrták a tulipán, rózsa, bimbó, nefelejcs, levélmintákkal, különböző színű fonallal, az alapot pedig kitöltötték fekete színnel, szintén boszorkányos öltésekkel. Így a kézimunka úgy nézett ki, mintha fekete alapra készült volna. Rengeteg időt és fonalat igényelt, emiatt napjainkra csak egy-két darab lelhető fel a szekrények mélyén a fekete háttérrel kivarrt kézimunkák közül.

A rátétes, vagy - ahogy itt hívják - „bécsis”, az egyik legismertebb buzsáki hímzésfajta.

A motívum előrajzolás nélküli kivágása, valamint a kivágott anyag ráfércelése a másik anyagra, ezt követően apró, szinte láthatatlan öltésekkel való rávarrása nagy figyelmet és szakértelmet igényel.

Az alkalmazott motívumok nagyon sok változáson estek át az elmúlt évtizedek során.

Kezdetben halotti és gyermekágyas lepedőkön találkoztunk ezzel a hímzéstechnikával. A régi hímzéseken a motívumok igen esetlegesek, az alkalmazott minták esztétikai megjelenése közel állt a régi konyhák polcainak papírkivágásos csíkdíszeihez.

A régi piros csigavonalas hímzés a XIX. sz. végére szinte teljesen feledésbe merült, a korábbiakkal ellentétben ruháikon sem alkalmazták sehol. Ha megnézzük a XIX. sz. végi halottas lepedőket, a szőttes mintát keretező rátét motívumai nagyon elnagyolt, kezdetleges mintasorok, valóban a papírkivágás egyszerű motívumai elevenednek meg rajtuk. A XX. század elején már csodálatos darabok láttak napvilágot, amelyek már a vágóasszonyok finom ízlésvilágát tükrözik.

Az egyszerű mintákat felváltották a bonyolult, művészi kidolgozású virágok, levelek, indák, melyek az ágyterítők mellett a megrendelésre készülő tüll alapanyagú sálakra, ruhákra is felkerültek.

A rátét anyagát – mely piros, kék, vagy fehér színű batiszt, - szimmetrikusan összehajtják 2, esetleg 4 részre, majd előrajzolás nélkül ollóval virág és állatmotívumokat vágnak ki. Aztán kiterítve a rávarrandó alapra – vászon, sifon, vagy tüll anyagra – fércelik, majd a tűvel aláfordított mintaszéleket finoman, gondosan, apró öltésekkel körülvarrják. Leggyakoribb motívumai a szegfű, labdarózsa, árvácska, tulipán, cakni, levél, katykaringók, páva, szarvas.

Ma már nagyon kevesen készítik, hiszen már kevés ún. „vágóasszony” él. Mindhárom hímzésfajta legszebb darabjai a Faluház állandó hímzéskiállításán tekinthetők meg.

FAFARAGÁS

A buzsáki férfiak egyik legfontosabb és sokáig fennmaradó foglalkozása a pásztorkodás volt.

A faragás első felvirágzása a múlt század végére tehető, amikor a saját használati darabok mellett eladásra is készítettek kanászbotot, kürtöt, karcolt vagy faragott kobakot.

Legősibb díszítési mód a karcolás, mikor a díszítendő fába, szaruba, kobakba késsel mintát karcolnak és utána ezt fekete korom és faggyú keverékével bedörzsölik.

A karcolásba beragad a színes faggyú, ezáltal kirajzolódik a minta.

A másik eljárás a spanyolozás. A díszítendő felületet ékvéséssel kifaragják, és a helyét színes viasszal beöntik. Ez piros, kék, fekete, zöld színű, ahogy a minta megkívánja, de lehet egyszínű is.

A karcolás és spanyolozás együtt is megjelenik. Ezzel készülhet borotvatartó, kínáló, kürt, fésű, tükör stb.

A harmadik a domborműves faragás. Itt a motívumokat késsel, ún. „bizsókkal” ék alakban kivágva faragják a fára, szarura, kobakra.

Népművészeti örökségünk egyes darabjai megtekinthetők a Faluházban, valamint a Népművészeti Tájház kiállítóhelységeiben.